Megint új naptárat kezdtünk. És az első lapjánál a jó modor azt diktálja, hogy boldog, sikerekben gazdag új évet kívánjunk. Kívánunk is. De nem mi lennénk, ha ellen tudnánk állni a kísértésnek, hogy kicsit a kívánság mögé nézzünk.

Mi a boldogság? Ahhoz képest, mennyit beszélünk róla, nem is olyan könnyű megfogni. De mi lenne, ha a másik végéről próbálkoznánk? Mi a boldogtalanság? Fura módon ez egyszerűbb.

A boldogtalanság hiánybetegség. Az ember azért boldogtalan, mert valami súlyosan hiányzik az életéből. A társaság. A szerelem. Az eredményesség. A megbecsülés. Az érzés, hogy van értelme a létezésemnek.

Itt álljunk meg egy percre! Az élet sosem teljes. Mindegy, mennyire hasítunk, mindig lesz, ami hiányozni fog. Akkor most? Boldogtalanságra vagyunk ítélve?

A helyzet az, hogy nem a hiány a valódi probléma. Hanem a hiányon való fixálódás. Amikor mindegy, mit értünk el – az fáj, ami nincs. És ez a mi modern világunk tesz azért, hogy fájjon.

Szerencsére van rá gyógyszer. Olcsó, egyszerű. Csak nehéz bevenni. Hálának hívják. A hála annak értékelése, amink van. Amit elértünk. Amivel az élet megajándékozott.

Szándékoltan boldognak lenni lehetetlen. Hálásnak lenni annál inkább lehetséges. Aki tud hálás lenni, az olyan mértékben boldog is lesz.

Ezért igazából nem is boldog új évet kívánunk. Inkább azt, hogy tudjunk hálásak lenni. Minél gyakrabban, minél több mindenért. Mert a hála nemcsak elégedetté tesz. Gyógyít is. Viszonyokat, kapcsolatokat, a lelkünket. Néha még a testet is.

A Markunion itt lesz 2024-ben is. Hogy éppúgy lehessen rá számítani, ahogy az elmúlt években. És ha pont a PET palack betétdíj hozta meg a kedvet egy vízadagolóhoz, mi készen állunk rá.