Gyereknek lenni jó. Ezt mindenki tudja. Legfőképp a felnőttek. Ha magukat a gyerekeket kérdezzük, kicsit árnyaltabb a kép. Így, a gyereknap előtt ez különösen szomorú és fájdalmas tény.

Az OECD PISA adatai szerint az OECD országokban élő 15 évesek élettel való elégedettsége (egy tízes skálán) a 2015-ben mért 7,4-es átlagról 2022-ben 6,7-re csökkent. Ez talán nem tűnik drámainak – egészen addig, amíg bele nem gondolunk, hogy mindössze 7 évre volt hozzá szükség.

Első olvasásra is ijesztő viszont, hogy még 2015-ben a 15 éves diákok 12%-a adott ugyanezen a skálán 4-est vagy rosszabbat az élettel való elégedettségére, 2022-ben az arányuk már 18% volt. Tudjuk, elemi matematika, de akkor is jobb leírni: 7 év alatt 50%-kal nőtt az olyan 15 évesek aránya, akik kimondottan boldogtalanok, esetleg depressziósak.

Az élettel kapcsolatos alapigazságok egyike, hogy a pillanatnyi állapot is fontos, de a trend még beszédesebb. Az a beteg, aki 40 fokos lázzal fekszik, elvileg rosszabbul van, mint az, akinél 39 fokot mértek. Igen ám, de mi van, ha az első betegnek lefelé megy a láza, a másodiknak pedig emelkedik? Mindjárt változik a megítélés. Egy pillanatnyilag még szegény, de dinamikusan fejlődő cég egészségesebb, mint egy gazdag, de sorvadásnak indult mammut.

Az igazság az, hogy a gyerekkor egyre kevésbé tűnik annak a felhőtlen és boldog korszaknak, aminek lennie kellene. A fenti adatok a 15 évesekre vonatkoznak, de valószínűtlen, hogy a fiatalabbak között ettől eltérő trendeket tapasztalnánk.

Ki a felelős?

Röviden: mi. De mielőtt még bárki zokon venné, tegyünk gyorsan különbséget a “hibás” és a “felelős” között. Nagyon szeretjük Mark Manson, a pimaszul éles elméjű író-gondolkodó autós hasonlatát: ha karambolozunk valakivel, lehet, hogy az ütközés kizárólag az ő hibájából történt. Ettől még a mi felelősségünk az autónk megjavíttatása és annak megoldása, hogyan közlekedünk, amíg hűséges társunkat az autóintenzíven ápolják.

De idézhetnénk a Robert Redford alakította professzort is a 2007-es “Gyávák és hősök” c. filmből: Róma már lángol – és teljesen mindegy, ki gyújtotta fel. Az a kérdés, mihez kezdünk most. Ez persze nem a felelősségre vonás feleslegességét hirdeti. Csupán azt, hogy ha egy helyzetben érintettek vagyunk, akkor a helyzet kezelése a mi felelősségünk. Már amennyi rajtunk múlik belőle.

Mi a megoldás?

Provokatív kérdés, mert rossz. Vannak az életben problémák és helyzetek, amelyek annyira összetettek, hogy a megoldás keresése csak frusztrációhoz vezet. Sokkal célravezetőbb ezt kérdezni: hogyan lehet javítani rajta? Mert javítani szinte mindenen lehet. 

Jó. Akkor hogyan lehetne ezen javítani? Hogyan lehetne megfordítani azt a trendet, hogy a gyerekekből úgy szökik el az életkedv, mint a levegő egy defektes gumiabroncsból? A lehetséges válaszokkal minimum egy könyvet meg lehetne tölteni. De inkább könyveket.

A biztos befutó

Van viszont valami, amit bátran kiragadhatunk a mezőnyből, nem fogunk vele hibázni. Meg sem próbáljuk azt állítani, hogy ez lenne az univerzális megoldás mindenre. Azt viszont állítjuk, hogy a valódi értékét, hatását csúnyán alábecsülik.

A mértékletesség. Nem új gondolat, már Szókratész is beszélt róla. De napjainkban különösen aktuális. Főleg a jóléti államokban. Mert minek szépítsük? A Homo Sapiens-ből Mohó Sapiens lett.

De ne gondoljuk, hogy ez kizárólag pénz kérdése! Mondunk rá egyszerű példát: TikTok? Miért olyan elsöprően, ellenállhatatlanul népszerű? Azért, mert kielégítőbb 80-100 rövid videót megnézni, mint egy egész estés mozifilmet. Vagy vegyük a streaming szolgáltatókat! Ha igazán beránt minket egy sorozat, még másnap estig sem tudunk várni, nemhogy egy egész hetet. Egy ültő helyünkben ledarálunk 4-5 epizódot. Még szavunk is született rá. Ami pedig egy picit is nem tetszik, már pörgetjük, léptetjük is tovább.

Egyre gyorsabb, egyre koncentráltabb kielégülésre vágyunk. Ami persze ahhoz vezet, hogy ezek egyre kevésbé elégítenek ki. Így aztán még gyorsabbra, még koncentráltabbra vágyunk. Ördögi kör, ereszkedő spirál, örvény – a drogosok jól ismerik. És úgy tűnik, egy ponton túl a jólét is olyan, mint a drog.

Dragomán Györgynek van egy gyönyörű gondolata talán az “Adjuk meg a módját!” c. könyvében. A következő szituációval írja le a boldogság megtapasztalását: bemegyünk egy üzletbe és veszünk egy tábla nagyon minőségi csokoládét. Aztán kiülünk a parkba, kibontjuk, letörünk belőle egy kockát – és miközben élvezzük a napsütést, lassan elszopogatjuk. A többit pedig elrakjuk. Ő már tudja: ha egyszerre befalnánk az egész táblát, attól valójában kevésbé lennénk boldogok, mint az egy kockától.

Szókratész azt is hangsúlyozta, hogy a mértékletesség nem önmegtagadás, hanem önuralom. Nem azért kell(ene) mértékletesnek lennünk, hogy erényesnek tűnjünk, hanem azért, mert a korlátok közé szorított élvezet nagyobb élmény, öröm és boldogság, mint a szabadjára engedett.

De a mértékletesség nemcsak a mennyiség önkéntes korlátozását jelenti. Azt is, hogy a minőségnek elsőbbséget szavazunk a mennyiséggel szemben. Egy Hemingway regényt elolvasni talán pont annyi idő, mint 1000 Facebook bejegyzést. A “Schindler listája” pedig simán belefér abba az időbe, amit a TikTok görgetésére szánnánk. Persze kereshetünk ezeknél könnyebbeket is. A lényeg, hogy a mentális chipset és snacket cseréljük valami rendes fogásra!

A világot jobbá tenni valójában nem olyan nehéz. Csak három dolgot kell észben tartani:

1. A “világ” nem 8 milliárd embert jelent. Még csak nem is 10 milliót. Azokat jelenti, akikkel ténylegesen kapcsolatban vagyunk és akikre potenciális hatással lehetünk.
2. Bár a látszat mást mond, a világnak nem néhány hatalmas változásra van szüksége, hanem nagyon sok kicsire. Így aztán bármi, amit teszünk, számít. Mindegy, mennyire tűnik jelentéktelennek.
3. Semmi sem olyan hatékony a világ jobbá tétele szempontjából, mintha javul a kisugárzásunk. A boldogabb, örömtelibb jelenlét többet ér, mint a végtelenbe tartó győzködés, agitálás, kritizálás.

Nem állítjuk, hogy a mai gyerekek kizárólag azért elégedetlenebbek az élettel, mert mi, felnőttek is azok vagyunk. De azt állítjuk, hogy ha mi tudnánk elégedettebbek lenni, az ragadósabb lenne, mint a száj- és körömfájás. A mértékletesség az egyik legjobb kedélyjavító. Érdemes kipróbálni!