Majdnem pont egy évvel ezelőtt David Goggins, az amerikai haditengerészet különleges egységének veteránja és sokszoros ultramaratonista volt a Huberman Lab podcastjének a vendége. Aki még sosem hallott róla, annak jó szívvel ajánljuk a könyveit, de minimum egy ráguglizást. Goggins olyan új dimenziókba emelte a kitartást, ami az átlag földi halandó számára egyszerre felfoghatatlan és terápiás hatású.

Beszélgetésük során Dr. Huberman mesélt valami nagyon érdekeset. Saját szavai szerint az idegtudomány egyik legizgalmasabb és legjelentősebb felfedezése az agy kitartás-központjának a feltérképezése.

Az agynak ez a része az elülső középső cinguláris kéreg (Anterior Mid Cingulate Cortex – AMCC). Az ezzel kapcsolatos kutatások az alábbi összefüggésekre világítottak rá:

– sportolóknál az AMCC jellemzően fejlettebb
– azoknál az embereknél is nagyobb, akik az élet nehézségeire nem csapásként, hanem kihívásként tekintenek
– elhízott emberek esetében az agynak ez a területe rendszerint fejlettlenebb, viszont ha lefogynak, akkor megnő

És most jön a legizgalmasabb rész: a vizsgálatok azt mutatták, hogy ha rávesszük magunkat olyan dolgok megtételére, amelyekhez semmi kedvünk, ez erősíti az AMCC-t. Vagyis minden alkalommal, amikor önfegyelmet gyakorolunk, az kimutathatóan hozzájárul az agyunk kitartás-központjának fejlődéséhez.

De van két fontos kitétel. Az egyik, hogy a nemszeretem feladatra saját magunkat kell rábírnunk. Ha a környezetünk vagy a körülmények kényszerítenek rá, annak nincs semmilyen jótékony hatása.

A másik, hogy nem az számít, mekkora kihívás az adott tevékenység, hanem az, hogy milyen nehéz rákényszerítenem magamat. Hiába mondja 100-ból 95 ember azt, hogy nem tudná rávenni magát egy jeges fürdőre – ha én a lelkem mélyén élvezem, akkor mindegy, menyit ázok a jeges vízben, az nem lesz hatással az AMCC-re.

A jó hír tehát az, hogy az önfegyelem következetes gyakorlása tudományosan igazolhatóan megváltoztat bennünket, mert megváltoztatja az agyunk szerkezetét. A még jobb hír az, hogy ennek nincsenek életkori korlátai. A plaszticitás (vagyis a fejlődés képessége) olyasmi, amit az agyunk soha nem veszít el, mindegy, hány kört teljesítettünk már a Nap körül.

Nekünk tetsző, igazán testhez álló feladatokkal foglalkozni nagyon is kielégítő, mindenkinek minél többet kívánunk ezekből. De ha igazán fejlődni szeretnénk, érdemes nézőpontot módosítani és elfogadni, hogy a nemszeretem feladatok is lehetnek a barátaink. Mert a kitartás – ha nem is megoldás mindenre – az alapja és nélkülözhetetlen összetevője minden olyan sikernek, minden olyan eredménynek, amelyekre még évek múltán is büszkén tekintünk vissza.

Boldog és kitartásban bővelkedő új évet kívánunk!