Mi köze az autóversenyzésnek az egészségünkhöz?

A Forma-1 1976-os idényéről szóló, “Hajsza a győzelemért” című film elején James Hunt, a későbbi világbajnok ezt mondja: minél inkább kísértjük a halált, annál inkább érezzük, hogy élünk. Igaza volt? Ez külön megérne egy hírlevelet. Akár egy könyvet is. Van viszont a kijelentésében valami, amit nem lehet megkérdőjelezni. Ez a valami felelős az úgynevezett civilizációs betegségek jelentős részéért.

Mi köze az autóversenyzésnek az egészségünkhöz?

Élet kontra elevenség

Amíg valaki lélegzik, amíg ver a szíve, amíg a szervei működnek többé-kevésbé, addig azt mondjuk rá, hogy életben van. Ezt mondjuk arra a ötéves ördögre, aki reggeltől-estig megállíthatatlanul pörög és arra a 80 évesre is, aki nagyobbrészt már csak ágyban fekve vegetál. Mindketten élnek. De ugyanaz az állapotuk? Távolról sem. Mi a különbség? Az elevenség. Az elevenség a mutatója annak, hogy mennyi élet van még valakiben.

Az elevenség korfüggő?

Egyáltalán nem. A test idővel elhasználódik valamelyest, a mozgás lassul, az energiaszint csökken. Mégis, látni olyan hetveneseket, akikben több az elevenség, mint némelyik húszévesben. Clint Eastwood idén 91 éves. És még mindig filmet rendez. Van, akiből lassabban fogy ki az elevenség. Miért? Mi a titok?

Az élmény

Ennyire egyszerű lenne? Sajnos (vagy szerencsére) igen. Az elevenség, az élmény – mindkettő annak megtapasztalása, hogy élünk. Hogy tényleg élünk. A kaland, a felfedezés, a kihívás, a próbatétel annak demonstrálása, hogy valóban élünk. Ahogy kezdünk kifogyni ezekből, úgy kezdünk kifogyni az elevenségből is. James Hunt-nak valószínűleg igaza volt. Csak ő jóval messzebbre ment.

Aktív és passzív élmény

Most érkezünk el a lényeghez. Az elevenség igazi üzemanyaga az aktív élmény. Amikor küzdünk, próbálkozunk, harcolunk, izzadunk. Esetleg vérzünk. De mi van, ha túl kevés az aktív élmény? Ilyenkor fordulunk a passzív élményekhez. Az evéshez, az iváshoz, a tv nézéshez, a hírfolyam órákon át tartó görgetéséhez. Közben meg is érkeztünk a civilizációs betegségek előszobájába. De egy fontos lépés még hátravan.

Az ingerszegénység

Minél inkább a passzív élmények felé fordulunk, annál intenzívebb ingerekre vágyunk. Több étel és ital, több íz, több fénykép, több videó, élénkebb színek, több akció. Mármint több akció látványa. De maradjunk az ételnél és az italnál! Több ízfokozó, több cukor, több üdítő, mézes-mákos-mogyorós-diós kávé, citromos-epres-mangós sör. Zöldség és víz? Kinek kell? Azok olyan semmilyenek.

Élni csak úgy lehet…

Baj, ha élvezzük az ízeket? Egyáltalán nem. Amíg szem előtt tartjuk, hogy az élet ízei fontosabbak, mint az étel ízei. És amíg a testet azzal tápláljuk, amire a testnek van szüksége. Valódi tápanyagokkal és vízzel. Jóval több vízzel, mint amennyit a többség megiszik. Unalmas? Ha így érezzük, akkor nem több finomságra van szükségünk. Több kalandra. Nincs baj a finomságokkal. Amíg a finomság jutalom. És nem pótlék.