Ha vesszük magunknak a bátorságot és bemerészkedünk a jobb egészséget célzó technikák, módszerek, mágiák és mániák dzsungelébe, nem kell sok idő, hogy rábukkanjunk a böjtölésre. Akik már próbálták, szinte egyöntetűen odáig vannak attól, mennyivel jobban érezték magukat tőle, mennyivel több volt az energiájuk és mennyit javult az egészségi állapotuk.

Ami azért fura, mert a böjt technikailag ugyanaz, mint az éhezés. És az éhezéstől nem szokás repkedni. De akkor mi a különbség?

Vagy vegyük a spórolást! Lényegében arról szól, hogy bizonyos dolgokat megtagadok magamtól. Hiszen, ha nem spórolnék, akkor nyilván azt a pénzt is elkölteném magamra. Vagy valaki másra. Innen nézve, a spórolás technikailag ugyanaz, mintha bizonyos dolgokat nem engedhetnék meg magamnak. Mégis, az egyiktől jól érzem magam, a másiktól kutyául. Mi a különbség?

Végül, vessük össze egy új ügyfeleket kereső vállalkozó esetét egy olyan munkavállalóéval, akit kirúgtak az előző munkahelyéről és most igyekszik másikat találni. Simán megtörténhet, hogy a vállalkozó hangulatát a lelkes izgatottság uralja, míg a munkavállalóét a csüggedt kétségbeesés. Pedig technikailag mindketten ugyanazt csinálják. Mi a különbség?

Nem nehéz belátni: az önkéntesség megléte vagy hiánya. Ha önként teszem, kihívás, ha kényszerből, szenvedés. Ezzel meg is fejtettük, amit lehetett, oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló! Vagy mégis?

A szabad akarat jelentőségét természetesen nem lehet elvitatni. A kérdés, hogy van-e még valami felette? A válasz az, hogy igen. A narratíva.

Ellen Langer amerikai pszichológus híres kísérletében egy csapat takarítónőt meggyőztek arról, hogy a takarítással együtt járó mozgás egyenértékű azzal, mintha sportolnának. Ezt megelőzően felmérték a fizikai állapotukat, majd néhány héttel később újra letesztelték őket. Az eredmények pedig egyértelműen azt mutatták, hogy a hiedelmük hatására javult a fizikai és egészségi állapotuk.

Vajon tudnánk ezt a megközelítést alkalmazni a saját életünkben is? Biztosan. Tulajdonképpen már most is alkalmazzuk. A böjt, a spórolás és az ügyfélkeresés csak narratívájában tér el az éhezéstől, a nélkülözéstől és a munkahely kereséstől.

Mi lenne, ha egy NAV ellenőrzésre úgy tekintenénk, mint egy videójáték egyik küldetésére? Mi lenne, ha egy kitörni készülő veszekedésre úgy tekintenénk, mint a vitabajnokság egyik fordulójára, ahol nem veszíthetjük el a fejünket, mert akkor kiesünk? Mi lenne, ha a negatív önbeszédre úgy tekintenénk, mint egy szerepjátékra?

Őrjítően közhelyes, mégis igaz: a világot nem az határozza meg, milyen, hanem az, milyennek gondoljuk. Ha másmilyennek gondoljuk, másmilyen lesz. És ahogy ez a takarítónők esetében működött, úgy nálunk is fog.