Nem bírom tovább. Ez egyszerűen elviselhetetlen. Éjszaka nem tudok aludni. Semmihez nincs erőm. Ismerősek ezek a mondatok? Ez a kánikula többé vagy kevésbé, de mindenkit próbára tesz. A kérdés: mit tehetnénk annak érdekében, hogy enyhítsük a szenvedéseinket?

A szokványos megoldásokat már mindenki kívülről fújja. Ne menjünk a napra! Igyunk sok folyadékot (legfőképp vizet – és ez nemcsak a reklám helye)! Gondoskodjunk a lakás minél jobb árnyékolásáról! Ha tehetjük, használjunk klímát, de legalább ventilátort! És legfőképp: olyan országban, ahol kánikula van, lehetőség szerint ne lakjunk! Kösz. Van esetleg még valami, amit megtehetnénk? Igazából van.

Először is, tisztázzuk! A hőség okozta szenvedés azért nem ugyanaz a szenvedés, mint amit egy érzéstelenítés nélkül abszolvált gyökérkezelés okozna. De nem is ugyanaz, amit egy közeli hozzátartozó elveszítése okozna. A dögmeleg okozta “szenvedés” valójában az életkedvünk lecsökkenése. Na, valahol ezen a környéken van a néhai blöki elhantolva.

Tegyük fel, hogy rendelkezünk X mennyiségű életkedvvel! És tegyük fel, hogy ez az X mennyiség bőven elegendő ahhoz, hogy a nagyon optimális, kellemesen tavaszias körülmények közepette jól érezzük magunkat, sürögjünk-forogjunk, tegyünk-vegyünk, azaz éljük az életünket! Oké, most kezdjük el lerontani a körülményeket! Mondjuk azáltal, hogy megnöveljük a hőmérsékletet. Mi történik? Az, hogy az X mennyiségű életkedvünk egyre kevésbé lesz elegendő. Súlyosbítsuk ezt még némi alvásmegvonással is és voila! Máris előállt a kánikula kiváltotta szenvedés.

A problémára adott megoldásunk nyilván az, hogy megpróbáljuk optimalizálni a körülményeket. Ezért a besötétítés, a ventilátor, a klíma. De ez nyilván nem teljeskörű megoldás. Viszont! Mi lenne, ha az ellenkező végéről fognánk meg a dolgot? Vagyis nem a körülmények optimalizálására összpontosítanánk (na jó: nem csak), hanem az életkedvünk növelésére? Hiszen, ha az X életkedv elegendő a langymeleg tavaszhoz, akkor mondjuk a 2X akár még a nyári gatyarohasztást is képes kompenzálni.

Találós kérdés: mitől van az, hogy a déli országok lakói (az olaszok, a spanyolok, a portugálok) hagyományosan jobban élvezik az életet? A válasz nyilván a kultúrájukban keresendő. De mi alakította a kultúrájukat? Hát, egy csomó minden. Többek között az időjárás is. Talán azért nagyobb bennük az életkedv, mert nagyobbnak kell lennie. Mert a hőség elviselése nagyobb életkedvet igényel.

Nem az a kérdés, hogy ez igaz-e. Az a kérdés, hogy működik-e. Ennek pedig csak úgy tudunk a végére járni, ha kipróbáljuk. Ha tudatosan több és több örömöt keresünk a létezésben. Ha nem a megszokott rutin szerint éljük az életünket, hanem megpróbálunk minél több szépséget, vidámságot, élményt csempészni a mindennapjainkba. Nem arra várni, hogy majd hátha valami örömet okoz – tenni annak érdekében, hogy több örömhöz jussunk. Ez lehet egy fenséges, szégyenletesen túlextrázott jegeskávé; lehet egy találkozó azzal a barátunkkal, akivel egy perc után képesek vagyunk a röhögéstől fuldokolni; Lehet a kedvenc sorozatunk újranézése; lehet az, hogy vicces üzeneteket küldünk távoli ismerősöknek; lehet az, hogy a kertben vagy az erkélyen vacsorázunk; de lehet egyszerűen az, hogy listát készítünk azokról az ismerőseinkről, akiknek tiszta szívből szeretnénk boldogságot kívánni – aztán gondolatban meg is tesszük.

Az öröm az életkedv motorja. Ha úgy érezzük, hogy valamitől lecsökkent az életkedvünk, az voltakképp figyelmeztetés: több örömre lenne szükségünk. Ne csak üljünk és várjuk, amíg az öröm ránk talál. Induljunk neki és keressük meg!