Hihetetlen, de nyáron az emberek sokkal több vizet isznak. Ami azt jelenti, hogy ezekben a hónapokban nagyon át kell szerveznünk a működésünket. Édes probléma, de azért probléma.

Ám a meleg nemcsak minket kényszerít alkalmazkodásra. Mindenkit. Főleg akkor, ha elhisszük az előrejelzéseknek, hogy ez hátralévő életünk leghűvösebb nyara. A jövőnk egyre inkább arra fog minket tanítani, hogyan alkalmazkodjunk. Tényleg: hogyan?

A változáshoz való alkalmazkodás rákfenéje abszurd módon ugyanaz, ami lehetővé teszi, hogy elérjük a céljainkat és összetartja az emberi kapcsolatokat. A ragaszkodás.

Amikor a változás fáj, az azért van, mert ellenállunk neki. Az ellenállás pedig azt jelenti, hogy ragaszkodunk ahhoz, ahogy a dolgok most vannak. Vagy ahhoz, ahogy szerintünk kellene, hogy legyenek. Vagy ahhoz, amit már megszoktunk. Amit ismerünk.

A változás bizonytalanság. A ragaszkodás biztonság. És a biztonságot sokkal jobban szeretjük. Főleg, ahogy egyre mélyebbre hatolunk az életünkbe. Ez idővel átcsap merevségbe, vaskalaposságba, megcsontosodásba. Azt akarom, hogy maradjon minden úgy, ahogy van!

Nyilván nem marad. És ha feltűnés nélkül alaposan szemügyre vesszük az életet, gyorsan rájövünk valamire. Ahhoz, hogy a nagyobb, fontosabb dolgokhoz ragaszkodhassunk, folyamatosan le kell mondanunk néhány kisebb, kevésbé fontos dologhoz való ragaszkodásról.

Egyszerű példa: ha valaki önkorlátozó hiedelmektől szenved, valójában a biztonsághoz, az ismerős terephez ragaszkodik. Az önkorlátozó hiedelmei felmentést adnak neki az alól, hogy ki kelljen merészkednie az ismeretlenbe. Furcsa módon, ha adunk neki egy kellően nagy célt, hajlandó lesz elengedni legalább az önkorlátozó hiedelmei egy részét.

Ahhoz, hogy könnyen alkalmazkodjunk a változásokhoz, csak egy kellően erős miértre van szükségünk. Valami elég nagyra és fontosra, amihez ragaszkodunk annyira, hogy cserébe lemondjunk néhány kisebb, kevésbé fontos dologhoz való ragaszkodásról. Elnézést kérünk a komplexitás szerelmeseitől, de ez tényleg ennyire egyszerű.