Ez egy régi graffiti. És ahogy az lenni szokott, ez a vicc is félig igaz. Mert – tisztelet a kivételeseknek – hajlamosak vagyunk így élni az életünket. Amíg tudjuk. Aztán jön az igazság ligája. Név szerint a belgyógyász, a kardiológus, a diabetológus és a reumatológus. Hogy ők legyenek az új legjobb barátaink.

Miért van ez így? Miért teszünk annyit és olyan lelkesen, hogy leamortizáljuk az egészségünket? Mert tudjuk, hogy azt tesszük. Tudjuk, hogy nem kéne a fagyihoz nutellás csipszet enni. Tudjuk, hogy a gyorséttermekben kapható termékek többsége emberi fogyasztásra csak korlátozottan alkalmas. Tudjuk, hogy sportközvetítést nézni a tévében nem ugyanaz, mint sportolni. Tudjuk, hogy az éjszakázással kapcsolatban a szervezetünk a hála legkisebb jelét sem mutatja. Tudjuk. És mégis.

Miért? Ahhoz, hogy közelítsünk a megfejtéshez, elő kell vennünk egy kifejezést, amit a hétköznapi társalgások során nem szokás agyonkoptatni. Ez a kognitív torzítás.

A kognitív torzítást legegyszerűbben így határozhatjuk meg: nem azt látjuk, ami van, hanem azt, amit szeretnénk. Vagy amitől félünk. Ha az egészségünkről van szó, a kognitív torzítás a megalapozatlan optimizmus képében hajlamos megjelenni.

Akár fel- és beismerjük, akár nem, kivételesnek tartjuk magunkat. A rossz dolgok, a betegségek, a balesetek, az öregedés másokkal történik. Mi… Halhatatlanok vagyunk. Legalábbis egyelőre.

És ezzel nincs semmi baj. Teljesen oké, ha meg vagyunk győződve arról, hogy velünk nem történhet baleset – ha közben bekapcsoljuk a biztonsági övet. Teljesen normális azt feltételezni, hogy a mi házunkat nem érheti baj – ha közben kötünk rá biztosítást. Abszolút rendben van, hogy az egészségünket örökkévalónak tekintjük – ha közben több zöldséget eszünk, mint tésztát, többet mozgunk, mint amennyit fészbukozunk meg tiktokolunk és többnyire annyit alszunk, mint amilyen hosszú Tarr Béla Sátántangója.

Szathmáry Eörs, a híres evolúcióbiológus szokta mondani, hogy ő pesszimista, de optimistán cselekszik. Ha az egészségünkről van szó, pont az ellenkezője az ésszerű. Legyünk végtelenül optimisták – de közben cselekedjünk úgy, mint akinek van veszítenivalója! Az egészség nem tart örökké. De ha a halálunkig kihúzza, az vállalható kompromisszum.