A kérdés egyszerű. A válasz közel sem. Pár éve kicsit derékfájós lettem, de ezt leszámítva jól érzem magam. Akkor én egészséges vagyok? Hát, van rajtam pár kiló felesleg, de amúgy kutya bajom. Ezzel mi a helyzet? A vérnyomásom időnként rakoncátlankodik és egy ideje szemüveg kell az olvasáshoz, ezen kívül nincs más gondom. Ez még belefér? Az allergiámat leszámítva, minden rendben. Kihúzhatom magam?

Nézzük onnan a dolgot, hogy majd az orvosok eldöntik. Nemrég voltam egy teljeskörű kivizsgáláson és mindent rendben találtak. Hála Istennek. Már csak azt lenne jó kideríteni, mi okozza a rendszeres fejgörcsöket. De a lényeg, hogy egészséges vagyok. Tényleg? Ha papírom van róla, az elég? Tegye fel a kezét, akit ez szintén nem győzött meg!

Emeljük újabb szintre a kekeckedést! Mi lenne, ha összeszednénk egy charterjáratra való, egészségesnek minősített polgártársat és visszakatapultálnánk őket valahogyan az ókori Spártába? Vajon hányan végeznék közülük a Taigetoszon? Tudjuk, oda csak a csecsemőket tették ki. De ha meglátnák, hozzájuk képest milyen erőnlétet képviselnek a derék időutazók, simán újragondolnák a protokollt.

Mi a lényeg? Az, hogy már a kérdés is rossz. Sokkal működőképesebb az egészségre folyamatként, mint állapotként gondolni. Vagyis nem azt kellene kérdezni, ki számít egészségesnek, hanem azt, hogy ki MENNYIRE számít egészségesnek? Az egészség nem statikus. Mozgásban van. Tart valamerre. Az időnkénti hullámvölgyeinek könnyű a tudatában lenni. A trendnek már kevésbé.

Az egészség legnagyobb problémája, hogy hozzászokunk a lassú leromlásához. Egyrészt azért, mert a romlás folyamata hosszú ideig elviselhető. Másrészt azért, mert minden más fontosabb. Ha az emberi intelligenciának van szoftverhibája, az kétségtelenül az, hogy milyen könnyen áldozzuk fel a hosszútávú előnyöket a rövidtávú nyereségekért. Annyira akarjuk a jó életet itt és most, hogy simán eladjuk érte a jövőnket. Annyira vágyjuk a biztonságot, hogy odadobjuk neki a valódi jóllétet. Vajon milyen tulajdon, mekkora megtakarítás képes ellensúlyozni azt, hogy a fájdalom állandó társunkká szegődik? Mennyit ér az éjszakai forgolódás, amikor akárhogyan fekszünk, sehogy sem jó?

Van az a mondás, hogy a sikernek nem titka van, hanem ára. Hányan fizetnek a viszonylagos anyagi jólétükért a fizikai jóllétükkel? Megéri? Vagy lehet, hogy jobb választás, ha kevesebb jut, de több marad?

Manapság nagyon trendi az önismeret fontosságáról beszélni. Az önismeret meghatározó része annak felismerése, hogy mire vágyunk valójában. Mert ne legyenek illúzióink: a vágyaink többsége nem a sajátunk. Készen kapjuk őket a marketingesektől, a társadalomtól, az államtól. Kimondottan kemény meló kiválogatni, a saját vágyainkat. De megéri a gürcölést. Mert a valóban jobb élethez ezek vezetnek. A többi? Azok is jobb élethez vezetnek. Csak mások életét teszik jobbá.