Nem mennénk olyan messzire, hogy most van az az időszak, amikor mindenki lógatja az orrát. De az tény, hogy összességében ez az év legdepressziósabb szakasza. Az ünnepek emléke már elhalványult, a télből már nagyon elég volt és úgy általában véve: ilyenkor nem történik semmi. Leszámítva talán a bálokat.

De mit tegyünk, ha nem vagyunk bálkirályok/bálkirálynők? Ha nem opció, hogy elutazunk síelni vagy a Kanári szigetekre? Hogyan szedjük ráncba az életkedvünket itt, a szürke magyar valóságban?

Megoldás#1 – a gyerekek mutatják az utat

Ha besétálunk egy tetszőleges óvodába, ott februárban sem nagyon találunk depressziósan üldögélő gyerekeket. Mit találunk helyette? Iszonyú mennyiségű mozgást. Egy egészséges, átlagos ötévesben tombol az életkedv. És ez meg is látszik rajta. Nemhogy lekövetni, már nézni is fárasztó.

Hja, ötévesen könnyű. De mihez kezdjünk 45 évesen, amikor a kanapé és a Netflix csábításával szinte semmi nem tud versenyezni? Ilyenkor kell felfedeznünk a visszacsatolási hurok jelenségét.

Ha nagyobb bennünk az életkedv, szívesebben mozgunk. Ezt könnyű látni. De ez visszafelé is működik. Ha többet mozgunk, nagyobb lesz az életkedvünk. Ha pedig megnagyobbodik az életkedvünk, akkor szívesebben mozgunk. Amitől még inkább megjön a kedvünk. És így tovább.

Hol a csapda? Ott, hogy amikor tele vagyunk élettel, kívánjuk a mozgást. Amikor viszont ép testben épphogy élünk, akkor kb. a mozgás a legutolsó, amire vágyunk. Ilyenkor kell a tudatosság. Annak ellenére kezdeni el mozogni, hogy semmi kedvünk hozzá, mert tudjuk, hogy a mozgás majd katalizálja az életkedvünket is.

Ezt szokás lendkerék hatásnak nevezni. Nehéz mozgásba hozni, de miután sikerült, egyre könnyebb és könnyebb lesz. A legtöbb olyan dolog az életben, ami valóban jót tesz nekünk, így működik.

Megoldás#2 – Aki kíváncsi…

Hogy tényleg hamar megöregszik-e, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy aki nem kíváncsi, az hamar meghal. Ha fizikailag nem is, lélekben mindenképp. Ezen a ponton megint jöhetnénk a gyerekekkel, de nem fogunk.

Helyettük itt egy darabka életbölcsesség, ami túlzás nélkül felbecsülhetetlen értékű: a boldogságunknak sokkal több köze van az érdeklődésünkhöz, mint azokhoz a dolgokhoz, amikhez a boldogságunkat kötni szoktuk.

Miért utáljuk a munkánkat? Mert nem érdekel minket. Mitől üresedik ki valójában egy házasság? Attól, hogy már nem érdekel minket a másik. Mi okozza az életközépi válságot? Az, hogy az addigi életformánk/életvitelünk már nem érdekel eléggé. Miért okoz sok idős ember annyi problémát a környezetének? Mert már nem találnak elég olyan dolgot, ami lekötné az érdeklődésüket.

Vissza a februárhoz! Decemberben az ünnepek (többségünktől) rengeteg érdeklődést igényelnek. A tavasz megérkezése úgyszintén. A természet éledezni kezd, a kabátok lekerülnek, újra van értelme öltözködni és nézni, hogy mások hogyan öltözködnek.  Újra van kedvünk és okunk kimenni a természetbe, a kertbe, a szabadba. A világ újra érdekes hellyé változik.

Na de most? Most vagyunk bajban. De csak annyiban, hogy az élet nem kínál tálcán annyi érdeklődni valót. Vagyis nekünk kell megkeresnünk azokat a dolgokat, amelyek iránt őszintén tudunk érdeklődni.

Igen. Ez ennyire egyszerű. Tudjuk, hogy a rendkívül bonyolult, nehezen érthető magyarázatoknak nagyobb a tekintélye. De a helyzet az, hogy a végső válaszok sokszor nagyon egyszerűek. Ez egy ilyen válasz.

Napestig lehetne sorolni, hány problémát oldhatnánk meg, mennyi szenvedést enyhíthetnénk csak azzal, ha segíteni tudnánk az embereknek abban, hogy találjanak maguknak olyan témákat, amelyek nagy mennyiségű konstruktív érdeklődést váltanak ki belőlük. Nincs semmi, ami ilyen gyorsan ilyen mértékben képes javítani az életminőségen, mint az érdeklődés.

De arra biztatunk mindenkit, hogy ne higgye el, járjon utána! És ha az érdeklődését képes még a mozgásra is kiterjeszteni, az olyan mértékű javulást eredményezhet, ami sok, a tévében agyonreklámozott termék gyártóját fogja nagyon elszomorítani. Mert azt, amire a mozgás és az érdeklődés képes, pénzért nem lehet megvenni.