A hét elején már értesítettük meglévő partnereinket arról, hogy pénteken és szombaton zárva leszünk. Pénteken azért, mert felkerekedünk és kirándulni megyünk. Évente több alkalommal is elkövetünk valami hasonlót. Innen jött az ötlet, hogy azt is megírjuk, miért.

Aki nem barlangrajz készítésből él, garantáltan találkozott már ezzel a gondolattal (vagy ennek valamilyen mutációjával): a munkahely az munkahely, ide nem barátkozni jár az ember. Mint a legtöbb téveszmében, ebben is van igazság. Éppen ettől annyira kártékony. Ha annyira kilógna a lóláb, hogy kilógna az egész ló is, akkor nem sok vizet zavarna. De éppen az igazságtartalma miatt alkalmas arra, hogy tudat alatt becsempésszen a fejünkbe olyasmit is, aminek semmi keresnivalója ott.

Kezdjük a valóságtartalommal! A munkahelyre azért járunk, hogy elvégezzük a munkát. Akkor is, ha éppen nincs kedvünk hozzá. Ezzel mindenki van így néha. Biztosra vehetjük, hogy Edison is ébredt úgy: inkább kiszúrná a szemét egy kerékpárküllővel, mintsem hogy még egy kísérletet végezzen azzal a rohadt izzóval. De a munkát ilyenkor is el kell végezni.

Az is igaz, hogy amikor munkahelyet választunk, csomagban jár hozzá egy közösség is. Nem mi válogatjuk össze a munkatársainkat. így az sem garantálható, hogy a kollektíva kizárólag olyan emberekből áll, akikkel öribarik leszünk. Mégis, kell tudnunk együtt dolgozni.

Eddig az igazság. Most nézzük a káros üzenetet! Az ehhez hasonló aranyigazságokból könnyű azt a következtetést levonni, hogy teljesen normális, ha az emberek számára a munka valami kényszerű dolog. És teljesen normális, ha nem szeretjük egymást a munkatársainkkal. Pedig ezek egyike sem normális. A munka nem az élet büntetése, hanem az élet értelme. Talán nem az egyetlen. De az egyik legfőbb. Akkor is, ha néha nem kívánjuk. Nehéz annál nyomorúságosabbat elképzelni, mint amikor valaki teljesen feleslegesnek érzi magát. Ez ellen a munka a legjobb védekezés. Akkor is, ha éppen nem munkának hívjuk.

Ami pedig a barátkozást illeti: nyilván nem elvárás, hogy minden munkatársammal barátok is legyünk. Az viszont nagyon is normális, hogy jóban legyünk. Van, akivel kapcsolatban alapból működik a kémia. Mások esetében dolgoznunk kell rajta. Ezért jók a különböző céges szabadidős programok. A jó kapcsolatok többsége igényli, hogy aktívan dolgozzunk rajtuk. Ez még a párkapcsolatra is igaz, pláne egy munkatársi kapcsolatra. De leszámítva azt az esetet, amikor konkrétan és szándékosan ártottunk egymásnak, nincs igazán jó ok arra, hogy két ember ne tudja valamilyen mértékig kedvelni egymást.

És hogy miért lehet ez fontos egy munkahely, egy munkáltató számára? Azért, mert a cégben zajló folyamatok pont annyira gördülékenyek, amennyire nagy az egyetértés a munkatársak között. Egyetértés pedig nincs affinitás nélkül. Akik nem kedvelik egymást, azok nem értenek egyet. Ott pedig csikorgás lesz, nem gördülékenység.

Az ébren töltött időnk döntő többségét a munkahely és a munka foglalja le. Egyáltalán nem mindegy, hogy túlélni, kibírni próbáljuk vagy épp ellenkezőleg: tartalmat és értelmet ad az életünknek. Ez közel sem annyira utópisztikus, mint amilyennek elsőre hangzik. De ahogy mondani szokták: a cél elérése a cél akarásával kezdődik.