Stresszes világban élünk. Ez az a kijelentés, amit senkinek nem kell bizonygatni. Mint ahogy azt se, hogy a stressz sok krónikus betegség elsődleges forrása. A szív- és érrendszeri megbetegedések mögött éppúgy megtalálhatjuk, mint az ízületi gyulladás vagy éppen a cukorbetegség mögött. Röviden: a stressz lett modern korunk első számú egészségügyi közellensége.

Itt akár be is fejezhetnénk, hogy sikerrel pályázzunk minden idők legrövidebb hírlevele címre. De itt a kisördög, akinek küldetése, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas kérdésekkel tegye próbára meggyőződéseinket. És ebben a konkrét esetben két kérdése is van.

Régebben kevesebb volt a stressz az emberek életében? Az idő hajlamos a tények megszépítésére, ezért könnyű lenne azt mondani, hogy igen. De biztos? Az ember nemcsak arra hajlamos, hogy romanticizálja a múltat. Arra is, hogy a korszakot, amiben él, különlegesnek érezze. Ami azért vicces, mert ha kicsit kutatunk, azt találjuk, hogy kb. minden korszakban ezt gondolták az akkor élők.

Aztán itt a másik. Ami nem is kérdés, inkább felvetés. Emlékeztető. A “mindenki tudja” típusú igazságokról bántóan gyakran bizonyosodik be, hogy kellemetlen szagot árasztanak. Ez annyira így van, hogy ha egy ilyennel találkozunk, bátran kérdőjelezzük meg! A “stressz öl, butít és nyomorba dönt” pedig pont egy ilyen, “mindenki tudja” típusú igazság.

Egy tanulságos tanulmány

Az Amerikai Pszichológiai Társaság egyik tanulmánya, amelyet közel 30 ezer amerikai felnőtt adatainak a kiértékelésével készítettek, szoros összefüggést talált a stressz egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatos meggyőződéssel, a stressz érzékelésével, valamint a tényleges egészségi és mentális állapottal kapcsolatban.

Ez annyira bonyolult mondat volt, hogy már leírni is kihívást jelentett. Gyorsan magyarázzuk is: azok, akik meg voltak győződve arról, hogy a stressz kihatással van az egészségükre, több stresszt érzékeltek, valamint rosszabb volt a testi és lelki állapotuk is. Azok ellenben, akik a stresszhelyzetekben inkább a növekedés, a fejlődés lehetőségét látták, nem érezték különösebben stresszesnek az életüket és az egészségi állapotuk is kimutathatóan jobb volt.

Hoppá! Ez most azt akarja jelenteni, hogy nem is a stressz a bűnös, hanem az, amit gondolunk róla? Lényegében igen. Ennek pedig óriási jelentősége van. De legalább akkora, hogy egy hírlevelet megérjen. Mert a stressztől való megszabadulás egyértelműen a lehetetlen küldetések közé sorolandó. A stresszről alkotott elképzelésünk megváltoztatása sokkal járhatóbb út.

Mindez azért már-már nevetségesen abszurd, mert úgy tűnik: minél inkább elhisszük, hogy a stressz tönkretesz minket, annál inkább tönkre is tesz. Azok, akik (vélhetően a legnagyobb jóindulattól vezérelve) démonizálják a stresszt, valójában aktívan hozzájárulnak a tömegpusztító hatásához. Az előbb nem mondtuk: a tanulmány szerint azok körében, akik meg voltak győződve a stressz kártékony hatásáról, 43%-kal nőt az idő előtti elhalálozás esélye.

Nem bánt az, csak megkóstol

Hogy mennyire foglalkoztatja manapság az embereket a stressz, azt jól mutatja, mekkora sikertörténet lett a meditáció. Amivel amúgy a semmi baj nincs. Egészen addig, amíg egészséges viszonyt ápolunk vele. Azaz úgy kezeljük, mint a mentális felfrissülés, esetleg a mentális fejlődés eszközét. És semmiképp nem úgy, mint a stressz előli menekülő utat.

A stressz nem az élet megrontója, hanem szerves része annak. Ha így állunk hozzá és nem azt keressük, hogyan szabaduljunk meg tőle, hanem azt, milyen változást, változtatást kíván meg tőlünk, azzal sokkal többet teszünk az egészségünkért, mint a meditáció végtelen óráival, amelyekbe a stressz elől menekülünk. 

Azt mondják, az ember legnagyobb fegyvere az intelligenciája. Ez igaz – már amennyiben intelligencia alatt nem csupán a teszteken elért eredményt értjük, hanem egy olyan készséget, ami a rugalmasságot is magában foglalja. Elég könnyű belátni, hogy minél rugalmatlanabb valaki, annál több stresszt fog megtapasztalni. Szerencsére az ellenkezője is igaz: ha úgy kezeljük a stresszhelyzeteket, mint felhívást a változásra, a változtatásra, ha a lehetőséget keressük benne ahelyett, hogy a büntetést látnánk, az máris elég ahhoz, hogy elvegyük az erejét. Egyszerű? Igen. Könnyű. Nem feltétlenül. De mint mindig, a gyakorlás most is segít.