A PET palack és az elveszett csata

Van egy régi mondóka (vagy versike), amit leginkább a részletek fontosságának hangsúlyozása kapcsán szokás előcitálni. Valahogy így hangzik:

Egy szeg miatt a patkó elveszett,
a patkó miatt a ló elveszett,
a ló miatt a lovas elveszett,
a lovas miatt a csata elveszett,
a csata miatt az ország elveszett,
máskor verd be jól azt a patkószeget!

Hogy a PET palackokról mennyire indokolt a patkószegre asszociálni, azt mindenki saját magában fogja eldönteni. Az ország és az élővilág nyilván nem miattuk fog elveszni. Vagy mégis? Mert ha elgondolkodunk a mondókán, akkor a patkószeg metaforáját kétféleképpen is értelmezhetjük. Egyrészt úgy, mint a végzetes folyamat elindítójaként. De tekinthetünk rá úgy is, mint egyfajta “utolsó cseppre”, olyan extra szerencsétlenségre, ami – minden más körülménnyel együtt – már elegendő volt ahhoz, hogy az események végzetes fordulatot vegyenek.

Ha veszünk egy olyan helyiséget, amiben -10°C uralkodik és beteszünk egy jégtömböt, akkor az köszöni szépen, jól fogja érezni magát. Ez nem változik akkor sem, amikor elkezdjük melegíteni a szoba levegőjét – még akkor sem, amikor már -0,5°C-nál járunk. Hiába vetettünk be mindent, ami 9,5°C-vel növelte a hőmérsékletet, ez nem ártott a jégtömbnek. De aztán jön valami, ami képes azt a 0,5°C-os változást előidézni és a jégtömbnek harangoztak.

Ha így nézzük, a PET palack igenis lehet patkószeg. Lehet az utolsó csepp a természet és az élővilág képletes poharában. De mi lenne, ha nem innen néznénk, hanem az ellenkező oldalról? Mert a mondókának azért van pozitív üzenete is. Ami ugyanúgy a részletek fontosságához kötődik. 

Ha elvonatkoztatunk a direkt vonalvezetéstől, akkor rájöhetünk: a történet valójában a kamatos kamat tanulságát meséli el. Erről megint könnyű lenne az élet sötét oldalára tévedni és azon merengeni, hány zsák pénzt fizettünk már ki ilyen címen a bankoknak. De ne hagyjuk magunkat! Mert a kamatos kamat a leginkább alábecsült jótevőnk. A kamatos kamat tehet arról is, hogy a jócselekedetek összeadódnak, megsokszorozódnak, hatványozódnak. 

Amikor megkíméljük a világot egy újabb PET palacktól, az látszólag semmit nem számít. Pedig de. Minden számít. Minden alkalom, amikor elkerüljük valamilyen PET palackos ital megvásárlását, egy szavazat. Szavazat egy jobb jövőre. Minél többen, minél többször szavazunk arra a jobb jövőre, annál nagyobb valószínűséggel fog bekövetkezni. A környezetszennyezés nem “történik”. Mi csináljuk. De nem muszáj csinálnunk. És ha a saját életünkben, a saját lehetőségeinken belül változtatunk és áttérünk mondjuk egy ballonos vagy hálózatos vízadagoló használatára – az olyan, mintha jól bevernénk azt a patkószeget.