Maradjunk annyiban, nincs klasszikus tavaszunk. A fene se gondolta volna, hogy május 12-én a fűtésnek még lehet dolga. Szóval, most didergünk. Aztán meg jön az évszázad legmelegebb nyara. Már ha igaza lesz a hüppögőkórusnak. Amúgy azt, hogy ilyen jelzőt használnak az évszázad egyötödénél, csak mi érezzük hatásvadásznak? Mintha hétfőn délután azt mondanánk, hogy ez volt a hét legjobb munkanapja. Végül is, igaz.

De ez nem változtat azon, hogy az időjárással tényleg komoly bajok vannak. Aki még mindig tagadja a klímaváltozást, az valami másik csatornát nézhet. Az sem lehet nagyon vita tárgya, hogy a helyzet rosszabbodik. A tudósok már régóta figyelmeztetnek: ha nem kapunk észbe 23:59-kor, könnyen elérhetünk egy olyan pontot, amikor az égen megjelenik egy hatalmas, minden irányból jól látható “GAME OVER” felirat. Köszönjük minden kedves utasunknak, hogy az Earth Air-t választották!

Van okunk a pesszimizmusra. De!

Az ember nagyon jó abban, hogy harcoljon a biztonságát, a létét veszélyeztető fenyegetések ellen. Egy pontig. Ám ha úgy ítéli meg, hogy a fenyegetés túl nagy, akkor hajlamos feladni a próbálkozást. Hiszen, ha tényleg akkora a baj, akkor úgysem tudunk mit tenni. Minek erőlködjünk?

És itt a lényeg. Egyfelől, tagadhatatlanul bajban vagyunk. Másfelől viszont, ha elhisszük, hogy a helyzet végzetes, akkor próbálkozás nélkül fogjuk feladni. Ettől pedig a klímakatasztrófára vonatkozó jövendölések önbeteljesítő jóslattá válnak.

Ha egy hasonlattal kellene élnünk: a klímaválság olyan, mint amikor valakinél rákot diagnosztizálnak. A helyzete finoman szólva is súlyos. De éppen a helyzet súlyossága kívánja meg tőle az optimizmust. A gyógyulásra nincs garancia. A pesszimizmus viszont garancia arra, hogy nem fogja túlélni.

Ezt a mutatványt kellene most végigcsinálnunk. Pont azért lenni optimistának, mert nagy a baj. Ahogy a rákos beteg gyógyulása, ez is fejben fog eldőlni. Nem elég az, ha kétségbeesetten szelektálunk és komposztálunk, mint ahogy a beteget sem menti meg az, ha kétségbeesetten beszed mindent, ami az útjába kerül. Fura módon mindkettőre a kiegyensúlyozottság a megoldás. Ami lényegében azt jelenti, hogy azokra a dolgokra, tényezőkre, emberekre figyelünk és azokat támogatjuk, amelyek minket támogatnak. Ebbe a saját testünk éppúgy beletartozik, mint a környezetünk.

A végére pedig egy kis optimizmus-muníció

Amikor a tudósok kijelentenek valamit, rendszerint elfelejtik hozzátenni: a tudomány mai állása szerint. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy elődeink tévedtek, mert nem tudtak eleget, de mi már tudjuk. Arra viszont nem szeretünk gondolni, hogy mi is csak a következő generációk elődei vagyunk. Ők pedig majd ugyanezt fogják mondani ránk. Az emberiség egész történelme arról szól, hogy valami egy adott ponton lehetetlennek tűnt. Aztán jött valaki és megcáfolta ezt. Nincs garancia rá, hogy a klímaválsággal kapcsolatban is ez lesz. De ki meri teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy nem következhet be áttörés? Főleg a mesterséges intelligencia korában. Mi optimisták vagyunk. Mert akármennyi érv is szól ellene, bízunk az Emberben.