A kívánság ereje

A kívánság témája talán a történelmünk kezdete óta birizgálja az elménket. Megjelenik már a Bibliiában (“kérjetek és megadatik”), ott van a mesékben (az aranyhal, a jó tündér, Aladdin csodalámpája, a palackba zárt szellem). Legújabb korunkban pedig erről szólt a vonzás törvénye körül kialakult felhajtás is.

Ezek főként arról szólnak, amikor magunknak kívánunk valamit. De mi a helyzet a jókívánságokkal? Vajon működnek? Amikor valakinek jó napot kívánunk (és tényleg, nemcsak mondjuk), attól tényleg jobb lesz a napja? Erre a kérdésre nincs még tudományosan megalapozott válasz. De egy rakás jel mutat arra, hogy igen. Lehet, hogy csak alig észrevehetően, mikroszkópikus mértékben, de a kívánságunk hozzátesz valamit a másik napjához. Idővel majd kétséget kizáróan ki fog derülni, tényleg így van-e. Mindenesetre, jobb ebben hinni, mint az ellenkezőjében.

Van viszont a történetnek egy másik oldala, amit gyorsan megtapasztalhatunk. Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója ezt úgy nevezte el, hogy “a szerető kedvesség öröme”. Schmidt, amióta leköszönt a Google-től, rendszeresen tart előadásokat, tréningeket. És van neki egy kedvenc gyakorlata. Megkéri a hallgatóit, hogy válasszanak ki véletlenszerűen két másik résztvevőt és kívánjanak nekik boldogságot. Csak úgy, gondolatban. Nem kell semmit tenniük vagy mondaniuk.

Az egész gyakorlat alig 10 másodpercet vesz igénybe. A végén pedig mindenki mosolyog. Ez a szerető kedvesség öröme. Szóval, hogy a másik életét mennyiben befolyásolja, ha minden jót kívánunk neki, az még kérdéses. De a miénkre vitathatatlanul pozitív hatással lesz.

Nemcsak ezért kívánunk meghitt, bensőséges, tartalmas ünnepnapokat. De ezért kívánjuk, hogy minél többen kívánjanak szívből minden jót másoknak. Ennél gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb terápiát sosem fognak kitalálni. És az utóbbi pár évtizedben még sosem volt rá ekkora szükségünk, mint most.