Túlstimulált világban élünk. Minden gyorsan történik. Minden mozog, villog. Minden hangos, illatos, intenzív, extrém módon sós, édes, fűszeres.

És amikor az ember túlstimulált, hajlamos arra, hogy még többet akarjon. Még gyorsabb mozgás, még több villogás, még színesebb, illatosabb, ízesebb. Még, még, még!

De itt van egy furcsaság. Amikor igazán szomjasak vagyunk, semmire sem vágyunk annyira, mint a hűs, tiszta vízre. Pedig se színe, se szaga, se íze. Mégis: ha valaki már napok óta nem ivott semmit, ha érzi, hogy a teste lassan feladja, akkor nem sörért, kóláért vagy 100%-os gyümölcsléért könyörög. Vízért.

A szívből jövő szeretet olyan, mint a víz. Egyszerű, tiszta, mentes mindenféle hatásvadászattól. De amikor a lelkünk szomjazik, olyankor csak ez segít rajta. És most nagyon sok a világban a szomjas lélek.

Nincs semmi baj a külsőségekkel: a feldíszített lakással, a karácsonyfával, a roskadozó asztallal és az ajándékhegyekkel. Nincs semmi baj velük, egészen addig, amíg szem előtt tartjuk, hogy ezek a lélek üdítői. Kényeztetésre, élménynek megfelelők. De a szomjat nem oltják.

A szeretet nem költséges. Nem igényel bevásárlást, utánajárást, órákon át tartó kemény munkát. Csak egy szívből jövő ölelést, egymás szemébe nézést és néhány szót: fontos vagy nekem. Szeretlek. Pont így, ahogy vagy. Mert a szeretet egyszerű és tiszta. Mint a víz.

Szeretettel kívánunk boldog karácsonyt!