Valamiért a HBO Max mostanában elkezdte feldobálni a “Lopott idő” című 2011-es sci-fit. A film koncepciója döbbenetesen zseniális: az elképzelt jövőben az egyetlen valuta az idő lesz. Születéskor mindenkinek beépítenek a karjába egy számlálót, ami mutatja, mennyi ideje van vissza. Valahányszor vásárol valamit, az idejével fizet. Akinek pedig elfogy az ideje, az meghal.

Az elképzelt jövő gyanúsan ismerős társadalmát hatalmas megosztottság jellemzi. A gazdagoknak évszázadokra elegendő idejük van, a nyomornegyedekben élő tömegeknek viszont csak napjaik vagy óráik. A rendszert egy Timekeepers nevű szervezet tartja fenn, ami gondoskodik arról, hogy a szegények továbbra is kiszolgáltatottak maradjanak, miközben a gazdagok tovább gazdagodnak. Ha valamiért enyhülne a nyomás, gyorsan megemelik az árakat, miközben csökkentik a fizetéseket. A gazdagság ára szó szerint a szegények élete.

A mi időnk végtelen?

Tudjuk, hogy nem- Mégis úgy teszünk, mintha az lenne. Rendszerint pótolható dolgok miatt aggódunk, miközben azt, amiből visszavonhatatlanul egyre kevesebb lesz, túl gyakran pazaroljuk olyasmire, ami egyáltalán nem érdemelné meg.

Hogyan jutottunk idáig? Mikor történt, hogy a pénz fontosabb lett, mint az idő? Nem tudni. De az biztos, hogy nem ez a természetes állapotunk. A gondolat, miszerint a pénz az idő felett áll, a kultúránk része. A kultúra pedig változik.

A Z generációt szokás mindenféle kritikával illetni. De van, amit jól csinálnak. Az egyik pedig éppen ez: számukra az idő fontosabb, mint a pénz. Ami nem azt jelenti, hogy nem akarnak pénzt keresni. Csak azt, hogy nem mindenáron.

Az advent tábla a sebességkorlátozást jelenti?

Az advent a várakozás időszaka. A szó a latin adventus Domini kifejezésből származik, ami azt jelenti, hogy “az Úr eljövetele”. Hagyományos értelemben az advent a lelassulás időszaka. Azért lassítunk, hogy méltóképpen fel tudjunk készülni az ünnepekre.

Ez jól hangzik. Egyetlen, icurka-picurka kérdés vetődik csak fel: ugyan már hogyan? A többség a december nagyobbik részét is végigdolgozza és emellett kéne még a karácsonyra is készülni. Ebből az egyenletből hogy jön ki a lassulás?

Reálisan szemlélve: sehogy. És talán nem is ez a helyes cél. Mert nem feltétlenül a lassítás hiányzik. Sokkal inkább a pillanat megélésének a képessége. A rohanás valójában azért annyira frusztráló, mert a folyton a jövőben kalandozó gondolatainkat próbáljuk utolérni. Spoiler alert: sikertelenül. És ettől vagyunk annyira frusztráltak. Nem a sebességtől.

Vissza a jelenbe

De miért járunk állandóan a jövőben? Alapvetően két okból. Egyrészt azért, mert aggódunk. Pedig – ahogy egy ismeretlen bölcs annyira találóan felismerte – az aggodalom a képzelet helytelen használata. A Biblia több ponton is foglalkozik vele, ami jól mutatja, milyen régóta keseríti meg az életünket.

És ha már filmek: a “Kémek hídja” című, valós történeten alapuló filmben Rudolf Abelt, az Amerikában letartóztatott és halálra ítélt szovjet kémet több alkalommal is megkérdezik: nem aggódik? Abel mindig ugyanazzal a kérdéssel viszonozza a kérdést: miért, az segít? És tényleg. Segített bárkinek is valaha?

Az aggódás olyan, mint a körömrágás. Nehéz lejönni róla, de nem reménytelen. Minél többet gyakoroljuk, annál hosszabb időre sikerül. Nem állítjuk, hogy aggódni minden esetben indokolatlan. Csak az esetek úgy 90%-ában.

A boldogság halogatása

A másik ok, amiért rendszerint nem vagyunk jelen az a meggyőződés, hogy majd jobb lesz. Majd ha meg tudtam venni. Majd ha befejeztem. Majd ha lejárt. Majd ha tavasz/nyár/ősz/tél/hétvége lesz. Majd ha majd ha majd.

Pedig a boldogság legolcsóbb forrása a pillanat megélése. És ezt időnként mindannyian megtapasztaljuk. Csak sokkal ritkábban, mint tehetnénk. De a jó hír, hogy a gyakorlás itt is működik.

Ha tudunk lassítani, lassítsunk! Ha nem, ne aggódjunk miatta! Csak legyünk ott, ahol amúgy is vagyunk! Amikor ez sikerül, akkor a közönséges ebéd utáni kávézás is ünnepé változik. De ha képtelenek vagyunk rá, az az ünnepet is kipipálandó feladattá, túlélési gyakorlattá silányítja. Az életünk nem azért nem elég jó, mert a körülmények nem engedik. Azért nem elég jó, mert nem vagyunk eléggé jelen benne. Itt és most. Pedig másunk nincs. És soha nem is lesz.