A szélsőségek kultúráját éljük. Itt van mindjárt a munka világa. A szorító egyik sarkában a munkamániásokkal, akiknek már az oviban is grafikon volt a jelük és a létezést kizárólag a fülükre szigetelőszalagozott telefonnal, a laptop előtt görnyedve tudják elképzelni. Számukra annál, hogy egy nap csak 24 órából áll, az jelent nagyobb kínt, hogy valamennyit muszáj aludni. Azért próbálnak minél kevesebbet.

A másik sarokban pedig ott vannak a pihenés evangelistái. Akik fennen hirdetik, mekkora szüksége van az embernek a pihenésre és mennyire nem pihenünk eleget. Ettől vagyunk annyira nyúzottak, fáradtak, kimerültek. Értsd meg, muszáj pihenned! Őket hallgatva simán az a kép alakul ki bennünk, hogy a társadalom nagyobbrészt szénbányászokból, vagonrakodókból, dokkmunkásokból áll, akik nap mint nap az emberi teljesítőképesség határait ostromolják. Ja? Hogy többségünk naphosszat Excel táblázatokkal, dokumentumokkal, e-mailekkel bíbelődik? Az igazán nehéz napokon pedig sokat kell telefonálnunk, esetleg egy technikailag agyontámogatott autót vezetnünk? De hát ezek is fárasztóak! Legalábbis úgy tűnik.

Akkor most jöjjön a gátlástalan, kegyetlen, vérgőzös illúziórombolás! Az embernek azon túl, hogy nagyjából végigalussza az éjszakát, nincs szüksége pihenésre. Időnként egy délutáni szunya még belefér, de ennyi. Ha emellett megfelelően táplálkozik is (amibe a bőséges vízfogyasztás is beletartozik – bocs), akkor képes lehet nagyon vidáman elketyegni a meglehetősen hosszú élete végéig anélkül, hogy a “pihenés” szóra egyáltalán gondolnia kellene.

Tudjuk. Ez rettenetesen hangzik. De mindjárt visszarántjuk a történetet a tragédiából. Extra pihenésre az embernek valóban nincs szüksége. Valami másra viszont annál inkább. Kikapcsolódásra. És teljesen mindegy, milyen valakinek a hétköznapi élete. Akár munkatábornak érzi, akár kalandfilmnek, időnként szüksége lesz kikapcsolódásra. A különbség csak annyi, hogy ha keservesnek érezzük a mindennapokat, akkor gyakrabban lesz rá szükségünk. De a kikapcsolódás mindenki számára létfontosságú.

Most akkor ez mi? Mert nagyon úgy tűnik, mintha csak a szavakon lovagolnánk. Pedig nem. A kikapcsolódás lényege, hogy átmenetileg meg tudunk feledkezni a hétköznapokról, a problémákról, a gondokról. A kikapcsolódás a fejünkben történik. Ha történik. És itt a lényeg. Hiába utazunk el nagyon drága helyekre – ha nem tudunk megfeledkezni a problémáinkról, akkor az álomnyari ára nettó kukába dobott pénz lesz. De ez visszafelé is igaz. Ha bennünket egy délutáni bringázás vagy egy kutyasétáltatás az erdőben ki tud kapcsolni, akkor az tökéletes megoldás. Függetlenül attól, hogy szánalmasan ingyen van.

Ez nem egy, a nyaralás elleni kirohanás. Csak annak tudatosítása, hogy a nyaralás produktuma nem a tökéletes Insta fotó. Hanem a kikapcsolódás. Utazzunk el, lássunk szép helyeket, csodálkozzunk rá a világra! Csak közben figyeljünk oda arra, hogy valóban sikerül kikapcsolódnunk? Mert ha nem, azon az sem segít, ha messzebbre utazunk.